Mielőtt mélyebben belemennék a részletekbe, egy rövid jelzővel illetném: k*rv@ fárasztó. :-)
Szóval tegnap vagy mikor (kicsit meg vagyok még lőve ezzel az időzóna dologgal) nagyjából időben sikerült elindulnunk Budapestről Helsinkibe egy A319-es Airbus-szal.
Aki esetleg nem ismerné a gépet, annak információként: az ilyen méretű gépet jellemzően a kontinensen belül 1000km távolság feletti városok közt használják előszeretettel a légitársaságok.
A gép belső térképe így néz ki: (én a kék pöttyel megjelölt 23F helyen ültem.)
Szóval ez a gép erre a távolságra tökéletes.
Berendezkedtem, elfoglaltam a helyem, és pár perces késéssel csak, 19:20-kor felszálltunk a Liszt Ferenc Terminál 2B-ről.
Menet közben nézegettem az ülésbe helyezett újságokat, és hirtelen paranoiás lettem, hogy mi a fene, ezek tudják, hogy hova megyek, meg mit is próbálnék ki szívesen? :D
Ugyanis ezt találtam az ülésben:
Vietnam on wheels, azaz Vietnám két keréken.
Mondjuk ahhoz, hogy ezt kipróbálhassam, először is ki kellene jutni a városból, ami az itteni közlekedésnek nevezett káoszt elnézve európainak maga lenne a lehetetlen misszió. (Mission Impossible :-) Na de erről majd még videóval, képekkel illusztrálva később még mesélni fogok.)
Aztán nemsokára meghozták a szendvicset, üdítőt.
Andrea különösen felhívta a figyelmemet, hogy sok folyadékot igyak a repülőn, ezért gondoltam mindent megteszek, szót fogadok és mivel a torkom mostanában kicsit fáj, gondoltam illő lenne fertőtleníteni valamivel, nem beszélve arról, hogy hallottam is már, amint valaki előrébb whiskey-t kért a stewardess-től.
Hát nincs mese. Fáj a torkom, fertőtleníteni kell.
Megkérdem, hogy mennyi az annyi, a stewi azt mondja 8$.
Akkor sincs mese, az egészség mindenek felett, muszáj meginni egyet, hogy fertőtlenítse a torkomat. :-)
Kézbe kapom és majd leesik az állam, hisz valamiféle kis Jim Beam-re vagy Johhnie-ra vártam, erre kapok egy 12 éves mini Chivas Regal-t:
Hogy a folyadékot azért valami más formában is pótoljam persze egy kólát még rádobtam. :-)
Mintegy 2 órányi repülés után meg is érkeztünk Finnország partjaihoz, Helsinkihez:
21:20-kor (helyi idő szerint 22:20-kor) aztán le is szálltunk.
Miután lejöttünk a gépről és megvolt az útlevél ellenőrzés az átszállás előtt, megkerestem a másik kaput, ahonnan indult a következő járat. Kiderült még picit több időm is van, mivel 20 perces késéssel indul csak a következő járat. Mindenesetre abszolút időben történt meg a beszállítás.
Ez már egy jóval nagyobb gép volt, a legnagyobb, ami a finn légitársaságnak van. Ezeket, az A340-300-as Airbus-okat már nagyobb távolságú, több órás repülőutakra használják. Már amikor felszálltam a gépre és elfoglaltam a helyem lehetett érezni, hogy gépméretben ez az amit egy óriási dögnek hívnak a korábbi kis gépekhez képest.
A térképe a következőképpen néz ki: (52L ülésen ültem én)
Belülről pedig így néz ki:
Amint a képeken látni lehet 2 ülés bal oldalon, aztán folyosó, 4 ülés középen megint folyosó és 2 ülés a jobb oldalon. Gondoltam milyen jó, sikerült az ablak mellé foglalnom megint a helyet. Hát el kell mondanom, hogy nagyobb termetű emberek ezt felejtsék el. Annyira kicsi a hely a gépen, hogy nyújtózkodni alig tudtam. Amikor meg melletted nyomja a szunyát az utas, akkor Őt meg mégsem szívesen keltegeted óránként, hogy figyelj már more hadd mozogjak egy keveset, mert épp hogy mozgatni tudom a lábam.
Egyszóval sikerült kikúrni magammal, de jó pap is holtig tanul, többet nem ülök ilyen gépeken ablak mellé, az tuti. :-)
Mivel aludni nem nagyon tudtam, amit most így utólag már nem is nagyon bánok, hisz sokkal hamarabb átálltam a +5 órás időzónára, gondoltam elfoglalom magam.
Az előttem lévő ülésbe épített képernyőn a következő funkciók közül választhattam:
A távirányító pedig így nézett ki: (elég ötletes megoldás.)
Egyik fele normál távirányító.
Majd megfordítod és játékkonzol. :-)
Persze kb. régi Commodore-ra való játékok voltak a menüben, így sokáig ezt sem élveztem.
Nem sokkal a beszállítás után meg is kaptuk a vacsoránkat.
Hogy ez a tálcás rizses cucc mi volt, azt ne kérdezzétek, de a lényeg, hogy szerencsére abszolút ehető volt.
Kaja után aztán mindenkinél ablak rolók le és kb. 95%-a az utasoknak szunyált Hong Kong-ig.
Nekem ebből szaggatva sikerült körülbelül 3-4 órát összehozni. Mint mondtam rohadt kényelmetlen volt a helyem, hol leizzadtam alvás közben, hol fáztam a fáradtságtól egyszóval minden bajom volt.
Amit megfogadtam, az az, hogy repülőre legközelebb tuti viszek magammal pulcsit, mert egy idő után a takaró sem elég, amit adnak.
Körülbelül 2 órával a leszállás előtt megjelentek a stewardessek.
Messziről látom, hogy csipesszel adogatnak kis tasakokat. Mivel ilyen hosszú távon még nem repültem, először azt hittem, hogy valami kis péksüti féléket adogatnak, de aztán kiderült, hogy melegített nedves kendőt hoznak frissítéshez, arctörléshez.
Aztán nemsokkal ezután hozták a reggelit:
Virsli, tojás és mellé egy kis reszelt-sült krumplis pogácsa zsemlével, vajjal.
Nagyjából 8 (helyi idő szerint 16:00) körül aztán meg is kezdtük a leszállást.
Az már gondolom a képeken is látszik, hogy Hong Kongnak gyönyörű partvidéke van.
Óriási házakat húztak fel a part mentén. Nekem néha azonban egy magasra húzott panelnegyed érzést adott, amikor a földön a távoli házakat néztem.
Gyönyörű volt felülről ez a part menti híd is.
És földet is értünk...
Egyszerűen a boldogság tölti el az embert, amikor látja, hogy mennyire várják már Hong Kongban:
Persze ez csak azért volt kitéve, hogy tájékoztassanak, merre kell átszállnom, melyik a kapu a következő géphez.
Sikerült majdnem el is tévedni, hisz a nagy sietségben megnéztem a kijelzőt, ott Ho Chi Minh 20-as kapura volt kiírva. Futok oda, hisz Last Call, azaz utolsó hívás volt kiírva, ami azt jelenti, hogy ha nem kapkodok, maradok Hong Kongban.
Futok oda, erre terelnének át egy másik kapuhoz a hoszteszek, a 19-eshez, de a beléptetésnél persze észreveszik, hogy nem, nem ide, ez a gép Manilába megy. Azért volt zavaró ez az egész, mert a 20-as valóban Ho Chi Minh City-be ment és időben is körülbelül ugyanakkor, csak volt egyetlen apró különbség, a légitársaság. Tehát max 10-20 perces késéssel két gép is ment Hong Kongból Ho Chi Minh Citybe csak másik légitársaság alatt.
Nagy nehezen aztán kiderítettem és a táblán felírtnak megfelelően a 25-ös kapu volt az enyém, a kijelző csupán összekeverésnek volt jó.
Nagyjából időben, helyi idő szerint 16:30 körül megtörtént a beszállítás. Irány végre Ho Chi Minh City.
Egy Boeing 777-essel utaztunk, amin egy darab szabad ülőhely nem volt.
Ezen már nem tudtam ülőhelyet foglalni előre, mert valamiért a Finnair azt mondta, hogy az üléstérkép nem elérhető ehhez a járathoz. De lehet, hogy így még jobban is jártam a 60H ülőhellyel. :-)
A monitoron térképen már nem tudtam követni, hogy éppen merre járunk (mint a Budapest-Helsinki-Hong Kong vonalon), de azért legalább egy kamerakép volt a gép alatt lévő dolgokról.
Ezen a gépen is kaptunk kaját. Kérdezték, hogy mit akarok pizzát, vagy blabla bla bla bla tojásos rizzsel. Hát mondom, pizzát már kóstoltam eleget, meg ha itt vagyok, akkor már nehogy azt egyem., megkóstolom az utóbbit, hátha valami frankó helyi kaja. Ránézek a dobozra, valami gombás képes cucc. Hadd szóljon.
És kaptam egy másik dobozt is:
Elsőt kinyitjuk:
Na bakker... köztudottan utálom a tengeri herkentyűket... Sebaj, kipróbáljuk ezt is.
Szerencsére ízre abszolút rendben volt. A rizses cuccnak totál Thai kaja íze volt, a ráknak meg... ugyanolyan, semmi szokásos halas íz, amit nem szeretek. Mondhatni abszolút ehető kaja volt.
A másik dobozban pedig a következők voltak:
Egy 3 decis narancslé, kis muffin és pár szem szeletelt gyümölcs. Dinnye, ananász és mint utóbb megtudtam, az a fehér mákkal megszórtnak tűnő izé a sárkánygyümölcs.
Végre kb. 18:45 körül érkeztünk meg Ho Chi Minh City-be. Vége a repülésnek, vége a sok rohanásnak, keverésnek, bonyodalomnak. A nagy szart.
Először is bejutni Vietnamba, nem túl egyszerű dolog. Kb. 20 éves számítógépes infrastruktúrával, abszolút higgadt és alvó stílusban egyesével ellenőrzik a vámosok az útleveleket az egymás mellett lévő kapuknál. Mint régen határátlépésnél csak kisebb és sokkal több kapu van.
Másodszor meg az is felejthetetlen érzés, amikor odaállsz a csomagodért a szalaghoz, ahova ki van írva a géped és várod, hogy kiadják, aztán nem jön. Majd mondja a kedves reptéri kolléga, hogy finish finish, itt már több nem jön. Hát mondom ecsém az elég gáz, mert az enyém még nem jött ki. Okés, adjam oda a papírt, megnézi. Egyes szalag, menjek az egyes futószalaghoz. Okés, hajrá.
Egyes futószalag. Kijön az összes csomag, enyém meg sehol. Egy másik kedves kolléga ott is mondja, finish, finish. Na mondom ha ez itt sincs, akkor megszívtam. Kérdem tőle, hogy most akkor mit csináljak, jön esetleg még másik 3 szalagon is cucc a gépről, vagy mi van? Menjek a Lost and Found azaz az elveszett és megtalált tárgyak ablakhoz. Király.
Megyek oda, körülnézek, kint bőröndöm nincs, egyeztetek a kollégával, hogy mi a bajom. Kézipoggyászom, ami volt a kis bőröndöm és az AdNovumos táskám a laptoppal megvan, mert azok végig nálam voltak a gépen, de a nagy bőröndöm a tele ruhával, illatszerekkel, tisztálkodószerekkel, normális európai eredeti és hamisítatlan konzervvel bizony sehol.
Megnézi a srác a gépet. Hát bizony megvan mi történt. Hong Kong-ban elírták a nevem SZABO-ról SEABO-ra viszont ilyen utast meg nem láttak ott, így Norbert repült, csomag maradt. Valószínűleg a rövid idejű átszállás során idejük sem volt egyeztetni, hogy ha már ilyen név nincs, akkor esetleg más névvel ez a csomagszám megtalálható-e. Valószínáleg egyből észrevették volna a hibát.
Na mindegy, mondták, hogy hamarosan utánamküldik a csomagot, a következő repülővel holnap reggel kihozzák a hotelhez, vagy ahova kell. Mondom inkább jövök érte én, mert nem tudom, hogy hogyan alakul még a napom, mikor leszek és hol elérhető.
Kint a kijáratnál végül Andrea várt és zúztunk is az Anphu Plaza-ba, ahol az apartmanja van és ahol én is elszállásolásra kerülök.
Szóval most pár hétig ebben az épületben lakok:
Ha valaki erre jár, keresse Szabó Norbert-et, vagy kopogjon a 17. emelet 3-as szobáján! ;-)
Gyors bejelentkezés után feljöttünk az apartmanba. A vicc az egészben az, hogy egyszerűen gyönyörű az egész apartman és kérdeztem is Andrea-t, hogy hogy a rákba olcsóbb egy ilyen apartman, mint egy Hotel, de nagyon válaszolni Ő sem tudott. Az tuti, hogy ekkora helyem és ilyen kényelmem kevés hotelben lenne.
Apartman vizit után ugrás pénzt levenni, SIM kártyát intézni a telefonba és kajálni egy gyorsat.
A kaja elég vicces volt.
Egyrészről rendeltünk 3 tányérnyi cuccot, amiből az egyik, az igazi helyi specialitás szimplán ehetetlen volt számomra. Mintha valami gazt rágcsálnék, szörnyű volt. Aztán volt egy kis rántott sajt féle, aminek persze volt valami érdekes mellékíze és a 3. tányéron egy kis sült oldalas, de persze azt sem tudták normálisan befűszerezni, az is inkább édes volt, mint sós.
Emellett mint valami kis pincsik a törpe vietnami pincér csajok úgy ugráltak körbe minket Andrea-val, hogy már nem tudtam elképzelni mi a fene bajuk van. Persze nagyjából gondoltam, hogy csak bejönnek nekik az európai srácok, de hogy ennyire, az azért meglepő. Majdnem egymást lökték félre az asztalnál, hogy éppen melyik jöhessen oda letenni a villát, a szalvétát, a sört és mindeközben fültől fülig érő szájjal vigyorognak, mint akinek a görcs feszíti tarkóig. :-) Kb. úgy lehet elképzelni, mint amikor egy szelet kis kolbásszal beugrasz a ketrecbe, ahol legalább 20 éhes kiskutya várja, hogy kapjon belőle egy falatot. :-)
Persze az egyik nem is bírta sokáig, de mivel nem tudott angolul a kolléganőjének nyögte oda, hogy tájékoztasson bennünket milyen jóképűek vagyunk.
Hát nem csoda, hisz jó alomból származnak ezek az európaiak no.
Megköszöntük a bókot, oszt folytattuk a vacsit.
Andreával beszélgetés közben jött elő a téma és mondta, hogy hivatalosan a vietnami törvények szerint külföldieknek a csajokkal nem lehet szobára menni, max ha elveszed feleségül. (Ez persze csak érdekességképpen írom le, amúgy sem jutott volna ilyen soha az eszembe, hallod Viki?! :D )
Kaja után jöttem haza és olyan KO voltam, mint akit agyonütöttek, úgyhogy az alvás problémákkal sem küzdöttem.
Most pedig végre dobok egy gyors zuhanyt, kirikkantok egy kiadós Jó Reggelt Vietnámot az ablakon és elmegyek, összeszedem a bőröndöm a reptérről, ami remélhetőleg már meg is érkezett Hong Kongból.
Hamarosan újra jelentkezek, de most már egy kis utcai élettel és még több fotóval, videóval.
Addig is szép napot meg Jó Reggelt Magyarország! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése