Nem akarom fogni semmire, de a munka miatt szabadidőm is annyi volt.
Az egyik eszköz csütörtökön érkezett meg, amit aznap kezdtem telepíteni, majd folytattam pénteken és még így is be kellett mennem szombaton egy kis finomhangolásra.
Na de ott hagytam abba, hogy indulok a Cu Chi Tunnelhez. (Magyarul Cu Chi (ejtsd: ku csi) alagúthoz.)
Ennek az alagútrendszernek a rövid definícióját hagynám a Wikipédiára, azaz:
"A Cu Chi (Địa đạo Củ Chi) egy alagútrendszer, mely 70 km-re északnyugatra fekszik Saigontól. Az alagútrendszer eredeti hossza több mint 200 km volt, de ebből csak 120 km maradt meg.
A vietnami háború során Viet Cong beépítette az alagutakat. Bennük kórházak, konyhák, hálószoba, konferencia termek, fegyverek voltak találhatóak. 1968-ban a Viet Congok támadták Saigont ebből az alagútrendszerből."
És egy keresztmetszeti ábrázolás az alagútrendszerről:
Amint a képen lehet látni elég komoly kis vakondjáratot dolgoztak ki, ahol aztán gondoltak mindenre. :-)
Az utat egy utazási irodán keresztül intéztem, mert nem akartam becsapás áldozatává válni.
A Saigon tours egy elég megbízható kis utazási iroda, ahonnan mindenféle utakat szerveznek a környező helyekre. Sajnos nekem idő híján nem volt alkalmam újabb túrában gondolkodni, dehát nem is ezért mentem. :-)
Kb. 1.5 órás utunk volt a városközponttól a város határához, ahol a csatorna található, de olyan gyorsan eltelt az idő köszönehetően az idegenvezetőnek, hogy szinte észre sem vettem.
Mindenről beszélt út közben. Hogy mikor tervezték újra az egész várost, ki tervezte, hány főre, hova érdemes menni vásárolni, stb.
Elmondta, rámutatva egy Mercire, hogy ha valaki egy ilyet szeretne vásárolni, akkor csak az adó az autó 200%-a. :-) Ergo kifizeted az autód 2x-esét és még az autódat nem láttad. :-)
Annyiból is érdekes volt az út, hogy végre láthattam valami városon kívülit is, hisz egész addig csak a betont meg robogók ezrei jutottak, mint látványosság.
Végre láttam banánfát, amit sajnos nem sikerült a buszról lefotóznom, de kaucsukfát igen. Nem volt nehéz, hisz nem tudom hány hektáron eszméletlen tövet ültettek.
A kék csavarások a fa vágásai mentén szaladnak és aki jobban megfigyeli, az a legelső, bal oldali fa jobb oldalán láthatja a kis edényt, amibe gyűlik a fa nedve, maga a kaucsuk.
Aztán az úton odafelé még láttunk temetőt is, ami azért volt fura, ugyanis hirtelen azt hittem, hogy Ők a halottakat nem a föld alá, hanem esetleg fölé egy márványba helyezik el.
Hogy miért gondoltam ezt? Ezért:
Azonban az idegenvezető tájékoztatott, hogy nem, Ők is a füldbe temetik az elhunytakat, ez a kialakítás csupán a síremlék része, azaz magasabb, nagyobb termetű síremlékeik vannak, mint európában.
Tehát a másfél órás út ilyen látványossággal hamar elment.
A helyszínre odaérve az első megálló a következő csapda volt, amit az erdőben rejtettek el az amerikaiaknak:
Közelebbről nézve:
Elég szúrós, ha valaki beleesik nem sok esélyt kap a túlélésre...
És utána jött az első interneten is sokat látott helyszín, egy búvóhely, ahová a vietkongok rejtőztek el.
1. kép: Mr. Viet Kong beleugrik a búvóhelybe, majd fejefölé kapja a búvóhely fedelét:
2. kép: Mr. Viet Kong bebújik:
3. kép: És Mr. Viet Kong hol volt, hol nem volt...
Volt egy tank is kiállítva, vagyis otthagyva, amivel az amerikaiak érkeztek, de a golyózápor és végül egy időzített akna megállította:
Itt az elején, az ágyúrésznél lehet is látni jobb oldalon az egyik lövedéket.
Mutatták, hogy saját maguk készítették ruháikat, mint a következő képen látható papucsot is, aminek a talpa gumiabroncsból, a pántja pedig gumibelsőből készült:
Kérdezte a túravezető, hogy mi furcsát látunk a papucsokon, majd közben mindkét kezében tartott 1-1 papucsot. Hát mondom ez magas labda, le kell csapni. Mondom is neki: Hát az egyik Continental a másik meg Michelin. :D
Neki annyira nem esett le, de az amerikaiak jót röhögtek a poénon. :-)
Azonban aztán hamar elárulta, hogy nem egészen ez a helyzet, hanem úgy készítették a papucsot, hogy ha felvetted és belebújtál a pántba, hátrafelé nézett a papucs. Na de miért? Hát hogy elterelje az ameriakaiak figyelmét azzal, hogy a járásirányt megfordította. :-) Ötletes. :-)
Aztán akadt még egy B52-es bomba által kialakított kráter is az útunkba:
Majd végül bementünk az alagútba és másztunk pár métert:
Mondanom sem kell, hogy "nagyon élvezetes" volt. Itt a vietnámiaiaknak le kell hajolni, nem hogy a nyugati embereknek. Térden csúsztunk-másztunk, a talaj brutál kemény volt, meg nem volt vicces a 30 fok sem az erdőben. Ja erről jut eszembe, már a kezdetkor, amikor észrevettem, hogy ez erdős buli lesz kicsit összetojtam magam, hogy nem dobtam magamra szúnyogriasztót. Kérdezem az ameriakaiakat, hogy ide kell-e. Azt mondja az egyik, hogy elvileg nem, de azért jobb a békesség. Na mondom, fasza én nem használtam. Még az lenne király, hogy valami maláriát összeszedjek. Később azonban megnyugtatott a túravezető, hogy ahol vagyunk, oda nem kell egyáltalán, úgyhogy no para. :-)
Tovább menve odaértünk a Viet Kong meeting roomjához, ami olyan falevéllel volt fedve, ami nem gyullad meg. Elkezd nagyon picit égni, majd elalszik. Itt a képen pont ezt mutatja a túravezetőnk:
Majd odaértünk a füstelvezető nyílásokhoz, amit már a keresztmetszeti képeken láthattatok.
Ez arra szolgált, hogy a konyhától egy hosszú nyíláson keresztül vezették el a füstöt úgy, hogy amikor a földhöz ért, akkor már csak szép lassan bűzölgött, mint amikor valaki egy tűzkupacra rácsap egy rakás nedves dolgot és szép lassan elszáll a füst.
Ennek az volt a lényege, hogy mire a füst elérte a fák magasságát, addigra már semmi sem látszódott belőle, mert szép lassan eltűnt addigra:
Majd a túra legvégén megkóstolhattunk egy vietnámi zöldséget, aminek a nevére már nem emlékszem, de az íze kábé olyan volt, mint a krumplinak. Ők ezt eszik zúzott mogyoróval.
Majd a legvégén beültünk egy rövid dokumentumfilmezésre, ahol Ho Chi Minh elvtárs óvó tekintete kísért minket figyelemmel:
Tegnap délben pedig repültem Szingapúrba, a turné utolsó állomására, ahonnan aztán pénteken megyek vissza éjfelkor Budapestre.
Viszont addig remélhetőleg még lesz egy kis időm írni a szingapúri hétköznapokról is, csóró életről, ahol 5 évnél öregebb autót nem vezethetsz, nem használhatsz, nem birtokolhatsz, ugyanis törvény tiltja. Hopppááá... :-)
Na de erről a megállóról, városról majd a következő bejegyzésemben, addig is "Legyetek jók, ha tudtok, s a többi nem számít..." ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése